www.miértéppen.hu/vállalkozás

Itthon. Nem szükséges minden lefekvés előtt az ágy alá benéznem, mert nem valószínű, hogy pókot, csótányt, vagy ahogy egyszer előfordult, patkányt találok alatta. A csapvíz iható, a wc papírt nem kell külön szemetes kosárba gyűjteni, mert nem dugítja el a csatornarendszert. Az ülőke fonákját nem használják a rovarok plázás padnak, hogy azon ücsörögjenek. A zöldség – gyümölcs átalakult egy ketyegő betegségbombából mosandó zöldséggé és gyümölccsé.

Ellenben itthon a zoknit jól kell kiválasztanom, hogy az passzoljon a gatyához, ami passzoljon a cipőhöz, ami menjen a kabáthoz. A kabát ne legyen vékony, de túl vastag se áprilisban… Már tíz perce bámulom a zokni halmot és kiver a víz!

Az életünk könnyebb, nehezebb is lett mióta itthon vagyunk Esztivel. Édesanyám esküvőjére érkeztünk március közepén, és az első két hét annak rendje és módja szerint családi foglalatosságokkal telt, no meg egy kis pakolással: itthon is összebútoroztunk egy lakásba. Majd kettőt pislogtunk és Eszti már régi-új munkahelyén találta magát, nyakig munkában, én pedig ízlelgettem, és még mindig ízlelgetem, hogy milyen is szabad embernek lenni.

Történt ugyanis, hogy eldöntöttem: vállalkozó leszek. Mielőtt szuicid hajlamra gyanakodtok, engedjétek meg, hogy elmondjam: közel tíz éve vállalkozni akarok, csak eddig gyáva voltam hozzá. Majd mos… ost is gyáva vagyok, de menni fog. Mennie kell. Biztos a karmám (nyomja is a bütykömet), de az előző három munkahelyemen, az elmúlt hét évben, rossz vezetők rossz döntéseit, örökös kapocsként a felek között, nekem kellett közvetítenem az általunk - üzletileg vagy civilként - támogatott emberek felé. Magyarul: nekem égett a pofám. Civil vagy multi? Ilyen szempontból egy kutya: emberek vagyunk: önérzetesek és gőgösek. Ebből elegem van. Én empatikus vagyok, emellett olyan okos és annyira ügyes, hogy biztos jobban fogom csinálni, mint a főnökeim!  Annak érdekében, hogy ellentételezzem az ebből fakadó mérhetetlen piaci előnyömet, csinálok egy hülyeséget: blogot írok a vállalkozásom életéről.

Ezt a blogot bezárom (tudom-tudom, óriási fájdalom nekem is ezt a RENGETEG post-ot itt hagyni...), az újat itt találhatjátok: egyvallalkozaskronikaja.wordpress.com. Ezen kisvállalkozói mindennapokról szeretnék írni, röviden és velősen, közönséges naplóként. Mindig nagyon fontos volt a visszajelzésetek, remélem, velem tartotok, figyelemmel követitek az új blogot, és hozzászóltok a témákhoz.

Mielőtt elköszönnék itt… még egy dolog. Mivel még nem folytak be vállalkozás milliárdjaim (pedig nemsokára), khmer hakniba kezdek. Alacsony díjazásért művházakba, klubokba, stb. mennék szívesen előadni. Akinek eszébe jut egy jó hely, amit megkereshetnék, esetleg tudja, kit érdemes keresni, előre is köszönöm, ha szól. Íme itt egy flyer, amit ennek népszerűsítésére készítettem. Jpeg-ben el tudom küldeni bárkinek.

Üdv és köszi, andris

 

Még boldogabb új évet!

Tegnap "lakás kiadó" hirdetésekkel rohangáltam délután keresztül-kasul a városban. Utódot keresünk a kecónkba, hogy visszakapjuk a kauciót, ugyanis megyünk haza március közepén - ezúttal véglegesen! Ahogy betértem a törzshelyeinkre, boltokba, hotelek kávézójába, barátok bárjaiba és szállóiba, ahogy elmagyaráztam az ismerősöknek, hogy megyünk, megint azt éreztem, hogy van itt egy életem, és történetem, ami Kambodzsához kötődik. Nem különösebben fényes, se nem kiemelkedő. Senkit nem mentettem meg, semmit nem javítottam meg, nem hagyok magam után nyomot. Viszont sok barátra találtam, akik hiányozni fognak, pontosan úgy, ahogy Ti hiányoztok most, amíg itt vagyok. Jó itt, Sziemreapban is itthon lenni.

Február elején ismét többszörösen új év kezdődött: nem csak a szülinapos Eszti fiatalodott, nem csak a kínai nyúl ugrott elő a bokorból, de 5-én azt is ünnepeltük, hogy egy éve kezdünk új életet, itt Kambodzsában. Az eredmények papíron kiábrándítóak, ám belülről sokat változtam, és a francba, a klisék azért klisék, mert igazak: valahogy most úgy érzem, ezek a változások magamban most sokkal fontosabbak nekem, mint bármi tárgyi vagy karrier dolog. Megyek haza, pénz nélkül, állás nélkül, egy porcikám sem vágyik az álláshirdetések nyálazására és a lélekölő magyar gazdaságpolitikára, az alkotmányozó nyugdíj-audinyolcas lázározásra, de mégis, most még innen máshol vannak a hangsúlyok a fejemben, és úgy érzem addig minden rendben, amíg ezek a hangsúlyok megmaradnak.

Február közepe van. Vajon mi fut át majd az agyunkon szilveszter este?

Eredet

Boldog új évet!

Ez egy rendhagyó év vége volt, így, 30-32 C fokban. December közepén a karácsonyi készülődés inkább mókásnak hatott, ám mikor eljött 24-e, igencsak nehezen éltük bele magunkat az ünneplésbe.  Sokakkal ellentétben én nem vagyok karácsonyi hangulat ellenes, pedig ez ma már szinte "trendi", nem szidom a kereskedőket jó előre októberben, hogy novemberben már kiteszik a díszleteket. Nagyon jó érzések kötődnek a karácsonyhoz a gyerekkoromból, így mindig hálás vagyok ezekért a díszletekért. Esztivel mi is beleadtunk apait, anyait: mivel a műfenyőt szemtelenül drágán adták a városban, az egész lakásban karácsonyfa díszek lógnak. Ahova lehetett, akasztottunk valamit.

Sokat segített, hogy másnap, 25-én, amerikai módra egy baráti társaságba mentünk "bulizni". Nagyon jó hangulat volt, kapott tőlünk a bagázs egy hatalmas adag finom paprikás krumplit. A főzés közben persze folyt az alkohol.

Sziemreap közepesen apró városának lüktető ere, origója és motorja a Kocsma (vagy más néven Bár) utca, mely egy 200 m hosszú összefüggő étteremhalmaz. A szilvesztert itt töltöttük, amolyan utcabálosan. Állati jó volt a hangulat, mindenki mindenkinek a barátja volt 2-3 órára. Imádom! Bárkit leszólíthatsz, bárkivel koccinthatsz, bárkivel készíthetsz lökött fotót, bárkit megviccelhetsz, mindenki benne van a játékban. Mint egy nagy óvoda. Lépni alig bírtunk, nem hallottuk egymást, de nagyon jól éreztük magunkat. Párszor megfürödtünk mások sörében, sokszor elcsentünk BUÉK kalapokat, hogy aztán továbbadjuk másnak, és rengetegszer koccintottunk, ittunk egymás egészségére. (képek hamarosan)

Elsején henyéltünk egy nagyot, mert vasárnap már munkanap, és megnéztük az Eredet (Inception) c. filmet. Állatira tetszett, de ahogy az lenni szokott, egy óra után az élt bennem tovább a filmből, amit az én kis életemre vonatkoztatni tudtam. A főhős a filmben álmok (különböző világok) között ugrál, én viszont a két életem, az otthoni magyar és az itt kinti között ingázok, ritkán fizikai, gyakrabban lelki értelemben.

Ismét rádöbbentem, milyen jól éreztem magam otthon nemrég, és hogy milyen mélyen gyökerezik bennem az otthoni élet minden darabja. A nyilvánvalótól a legapróbb részletekig. Emellett, kezd kialakulni egy valódi érzelmi kötődésem Sziemreaphoz - nem csak a helyhez, mint inkább az itteni életemhez, a barátokhoz, a hangulathoz, az ízek, illatok kavalkádjához.

Egyre nehezebb megélni ezt a kettősséget, mintha két nőt szeretnék egyszerre és bár nem kétség, hogy ki lesz a befutó, mégis mindegyiknek saját helye van és lesz a szívemben, ami nem megosztható.

Még egyszer, boldog új évet!